Csillagberek Waldorf Iskola
Az év utolsó Waldorf csoportja nálunk Csillagberekből.
Örömmel köszöntjük ezen a héten (hétfőtől péntekig) az utolsó diákkcsapatot mezőgazdasági gyakorlatukra, ezúttal a Csillagberek Waldorf Iskola 8. osztályából. A héten sok, az ősz elejére jellemző munkát végzünk majd az osztállyal – az utolsó vetéseket, rengeteg gyomlálást és kapálást, ágyás-előkészítést és palántakiültetést – hogy öt nap izgalmakkal teli kertészeti kaland vár rájuk, egy percig nem fognak unatkozni!
Nagy örömmel fogadjuk a diákcsoportokat a kertben, hiszen minden csapat a maga sajátos értékét és karakterét hozza magával. Reméljük, hogy még ha nem is minden tanuló megy el azzal az elhatározással, hogy biokertész szeretne lenni (már annak is nagyon örülnénk, ha egy valaki így döntene!), bízunk benne, hogy egy hét után a Zsámboki Biokertben már mindannyian jobban átlátják, mi minden szükséges ahhoz, hogy zöldségeket ökológiailag érzékeny módon termesszünk.