A múlt héten részt vettem egy, a Linnean Society által szervezett rendezvényen, amely két kérdést járt körül: a földmegosztást és a földkímélést.
Röviden, a földmegosztás és a földkímélés egy skála két végén helyezkedik el. A földkímélés rendszere nagy, elkülönített, fenntarthatóan intenzív mezőgazdaságot folytató területeket foglal magában, míg a földmegosztás az alacsony intenzitású mezőgazdasági területek foltokban történő megosztását jelenti melyben olyan természeti adottságok is jelen vannak, mint például a tavak és a sövények, ahelyett, hogy a mezőgazdaságot és a természetes területeket külön tartanák.
A rendezvényt Georgina Mace CBE FRS professzor vezette (aki egyben az elnöki tisztséget is betöltötte), a Royal Society "A szélsőséges időjárással szembeni ellenálló képesség" című jelentésének munkacsoportját is vezette, emellett részt vett Andrew Balmford professzor, Dr. Helen Hicks, Kerry ten Kate és Guy Poppy professzor.
A biológiai sokféleségre gyakorolt hatás
Ahogy Balmford professzor fogalmazott, a Land Sparing és a Land Sharing rendszerek különböző fajoknak és csoportoknak kedveznek. A széles körben elterjedt általános fajok (mint például a verebek), a földmegosztási rendszerekben érzik jól magukat, míg a különlegesebb fajok (pl. a keresztescsőrűek) jobban boldogulnak a Land Sparing rendszerben. A bolygónk azért képes ezt a sokféle biodiverzitást fenntartani, mert a legtöbb faj egy adott ökológiai terület betöltésére fejlődött ki. Egy ghánai kutatás kimutatta, hogy több fajra volt káros a mezőgazdálkodás, mint amennyi segítséget nyújtott, ami azt sugallja, hogy a biológiai sokféleség megőrzése érdekében a földkímélő rendszerek hatékonyabbak lehetnek.
A földkímélő rendszerek azonban jelentős kulturális és politikai kihívásokat jelentenek. Ha a mezőgazdaság az 'A' régióban intenzívebbé válik (ami a biológiai sokféleség csökkenésével jár), a 'B' régió számára lehetővé kell tenni, hogy megmaradjon, vagy visszatérjen természetes állapotába. Ahhoz, hogy ez fenntartható legyen, a B régiónak
hosszú ideig érintetlennek kell maradnia, messze túlmutatva egy négyéves kormányzati cikluson, vagy a egy emberöltőnyi élethosszon, teljesen figyelmen kívül kell hagyni a megszokott időkereteket, melyekben általában a földhasználatról szóló döntések születnek.
Ez felvet néhány nehéz kérdést:
Hogyan ösztönözzük a földtulajdonosokat arra, hogy ne használják földjeiket mezőgazdasági célra? (a közönség egy tagja azt a kissé drasztikus megoldást javasolta, hogy az összes földet államosítsák.)
Hogyan kapcsolódik mindez az EU közös agrárpolitikájának reformjához?
És hogyan akadályozzuk meg, hogy a jövőbeli kormányok vagy földtulajdonosok elfelejtsék a múltbeli ígéreteket?
A következők közötti különbségtételre van szükség Nyugat-Európában: nehéz megkülönböztetni a kímélést és a megosztást. Sok faj, amelyet az emberek leginkább (mint például a nyúl vagy a fogoly), a természethez kötnek, a fél- vagy természetes mezőgazdaságban érzik jól magukat, így a földmegosztó rendszerben sérülnének. Az 'Environment Stewardship' (a fő agrár-környezetvédelmi rendszer Angliában) célja ezek védelme és ezért inkább a földosztást támogatja, mint a kímélést. Bár egyes területeken hatékony ez a rendszer, de nem akadályozta meg a biológiai sokféleség folyamatos csökkenését Nyugat-Európában.
Egy véges bolygón a fogyasztás nem növekedhet a végtelenségig. Ez a növekedés részben a népességnövekedés, másrészt pedig az életmód is okozza. Amikor a Bizottság megkérdezte hogy mit tehetnénk a biológiai sokféleség csökkenésének lassítása, megállítása és visszaállítása érdekében csökkentsük a hulladéktermelést és a húsfogyasztást.
Joe Acton - Tudománypolitikai gyakornok, Királyi Társaság tagja
Comments